Az éves közgyűlést követően – amelyen a tagság Dr. Berke Gyulát az Magyar Munkajogi Társaság elnökévé; dr. Tánczos Ritát és dr. Pál Lajost alelnökévé; dr. Gyulavári Tamást, dr. Lőrincz Györgyöt, és dr. Sipka Pétert elnökségi taggá választotta; dr. Horváth Istvánt pedig titkári posztjában továbbra is megtartotta – egy nagyon érdekes és tanulságos szakmai vitát hallhattunk.
A vita alapja a Debreceni Ítélőtábla Mf.50063/2022/7. számú ítélete volt, amelynek elvi tartalma szerint munkaviszonynak minősül a platform alapú munkavégzés, amennyiben az ételfutár a tevékenységét folyamatosan és személyesen látja el, a foglalkoztató pedig egyoldalúan határozza meg a feladatokat, azok ellátásának helyét, időtartamát, az elvégzett munka ellenértékét, a foglalkoztató továbbá munkaidőnyilvántartást vezet, arról időszakos elszámolást készít, a futárokat nyomon követi, ellenőrzi, felettük utasítási, ellenőrzési jogot gyakorol, tevékenységüket minősíti és arculati elemek kötelező viseltét írja elő.
A perben dr. Sipka Péter képviselte a felperest, míg dr. Cselédi Zsolt az alperest, így első kézből hallhattuk az üggyel kapcsolatos szakmai álláspontjukat. A vita során fény derült arra, hogy az ügyben az elsőfokú bíróság az ételfutár jogviszonyát nem tekintette munkaviszonynak, hiszen őt semmilyen általános és állandó rendelkezésre állási kötelezettség nem terhelte, kizárólag a számára alkalmas napokon, a számára alkalmas idősávokban és a számára alkalmas időtartamban jelezte azt a foglalkoztató felé, hogy egyáltalán egy aktív periódusban rendelkezésre kíván-e állni valamely futárfeladat elvégzésére. A felek nem határoztak meg minimális óraszámot, nem irányoztak elő szankciót arra az esetre, hogy ha a felperes egyáltalán nem, vagy a vállaltnál alacsonyabb óraszámban teljesített volna feladatokat. Amennyiben a felperes heteken, vagy akár hónapokon át egyetlen aktív periódusra sem jelentkezett volna, azt sem jelentett volna szerződésszegést az ő oldalán. Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy bár a felperes a feladatait személyesen volt köteles ellátni, ezt nem tekintette önmagában döntőnek, tekintettel arra, hogy a megbízott is személyesen köteles eljárni, ha a felek így állapodnak meg.
A másodfokú bíróság ugyanakkor rámutatott arra, hogy a felek közötti jogviszony munkaviszonyként értékelhető. A platform alapú munkavégzés még mindig olyan jelenség, amelynek tételes jogi szabályozása hiányzik, ezért a meglévő jogszabályi rendelkezésekkel összefüggésben vizsgálni az adott jogviszony jellemző tartalmi elemeit. Az ítélőtábla megállapította, hogy a felperest éppen az alperes által egyoldalúan meghatározott ÁSZF alapján és az abban meghatározott időszakokban rendelkezésre állási kötelezettség, míg az alperest foglalkoztatási kötelezettség terhelte. Az ítélőtábla álláspontja szerint az alá-fölérendeltségi viszony körébe tartozik az, hogy az alperes a GPS használatát megkövetelte, és a futárokat nyomon követte, ugyanis a mindennapi életben polgári jogviszony keretében erre aligha lett volna lehetősége. Az a körülmény pedig, hogy a feladat ellátására nyitva álló aktív időszakokat a felperes maga választhatta ki, valójában csak látszólagos kötetlenséget biztosított a számára, hiszen, ha díjazást akart kapni, akkor mindenképpen jelentkeznie kellett, illetve, ha nem jelentkezett, akkor a besorolási rangsorban mindig hátrébb esett.
Fotó: Draskovics Ádám
A vitát az előzetesen felkért hozzászólók: dr Rácz-Antal Ildikó, dr. Berke Gyula és dr. Horváth István gondolatai tovább színesítették.
A teljes, anonimizált ítélet innen tölthető le: